Mecseki Varázs-Lak Apartman Bikal

A baranya-megyei Bikal községben várjuk pihenni vágyó Vendégeinket. Apartmanunkban két egymásba nyíló szoba található, mindkét szobában franciaággyal, de pótágy behelyezésével 5 fő elszállásolására is alkalmas. A négycsillagos Puchner Kastélyszállótól és Élménybirtoktól 1 perc sétára található apartmanhoz az utcától és a környező házaktól teljesen elzárt két kertrész is található, két fedett terasszal.

A kellemes időtöltéshez az alábbi lehetőségeket kínáljuk:

  • kerti kiülők
  • kerti sütögető
  • lengőteke
  • trambulin
  • társasjátékok
  • ingyenes WIFI
  • kábel TV
  • kiülők a fedett teraszon

Felárral igénybe vehető szolgáltatások:

  • Puchner Kastélyszálló wellness részlegének használata
  • Élménybirtok egész napos programjainak látogatása
Szállás

A szállás önellátó, ehhez minden eszköz biztosított, de igény szerint elintézzük a reggelit, illetve félpanziós ellátást a Kastélyszállóban.

A mai pörgős világban az ember néha úgy érzi, hogy semmi másból nem áll az élet, mint a végtelen és fáradtságos “taposómalomból” és az ezzel járó feszültségből. Ilyenkor előfordul, hogy a viharos hétköznapok elsodorják a családtagokat egymás mellől, szeretteikre kevés időt szánnak, és előtérbe furakodik a mindennapok szürkesége, és nem a közösen eltöltött boldog percek.

Legyen akár fiatal, közép- vagy szépkorú, minden generációnak jár a béke és a nyugalom szigete, hogy itt nálunk újra egymásra leljenek az érzelmek, hogy újra egymásra találhassanak a szeretteik. Bárhová is menjen az ember a világban – akár ki is szaladhat belőle :) – de igazán akkor fogja jól érezni magát, ha le tud lassulni, és megtalálják egymásban újra az értékeket.

A kényelemhez pedig az alábbi felszereltségekkel járulunk hozzá:

1. Hálószoba (2 fő részére)
franciaágy (baldahinos)
ruhásszekrény,  saját erkély/terasz

2. Nappali (2 fő részére)
kinyitható kanapé, franciaágy, TV, étkező, különálló konyha

Saját fürdőszoba (zuhanytálca)
WC (fürdőszobával egyben)
Saját különálló konyha

  • hűtőszekrény
  • TV
  • tűzhely
  • sütő
  • vízforraló
  • mikrohullámú sütő
  • kávéfőző
  • edények
  • tányérok
  • evőeszközök
  • poharak
  • ágynemű
  • ágyneműhuzat
  • törölközők

Egy közös túra a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben, romantikus hintózás az erdőben, lovaglás a naplementében, nyár esti szabadtéri előadások, egy meghitt vacsora a lovagteremben, kényeztető wellness kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak, középkori Élménybirtok, lovagi torna vagy akár lopva betekinteni az Univerzum távoli galaxisaiba és megannyi más szórakozásra, kikapcsolódásra van lehetőség. Ezek a szolgáltatások a Puchner Kastélyszállóban és Élménybirtokon vehetők igénybe, ami csak 1 perc sétára elérhető szállásunkról. (Általunk hivatalosan tesztelve: 2 lestrapált szülő 3 gyermekkel labdát pattogtatva útközben.:))

A mindössze 5 km-re található Alsómocsoládon a csillagászatot kedvelők számos program közül válogathatnak: éjszakai távcsöves csillagászati megfigyelés, a csillagászati teraszon a napóra, a planetárium előadásai, interaktív természettudományos kiállítás, csillagászati fejtörőkkel tudományos szabaduló szoba, Naprendszer-túra várják az odalátogatókat.

Érdemes ellátogatni a 22 km-re lévő Máré várába, amely 2019-től újra várja látogatóit illetve feledhetetlen kirándulásokat tehetünk a csodás Mecsekben. Megmutatjuk az utat az aktív vagy passzív időtöltéshez, de azt Vendégeink döntik el, melyikre lépnek rá. Bárhogy is döntenek, mi azért vagyunk, hogy támogassuk Vendégeinket. Reméljük, hogy élményekkel tarkított szép emlék marad Önökben.
Érezzék jól Magukat!

IDŐPONTFOGLALÁS

This contact form is deactivated because you refused to accept Google reCaptcha service which is necessary to validate any messages sent by the form.